Annie Leibovitz
Születési dátum: | 1949. október 02. | |
Születési hely: | Waterbury, USA |
A kezdetek:
1949. október 2-án született Waterbury városában, Connecticutban. Zsidó szülők gyermeke, öt testvérrel. Édesapjának a Légierő alezredeseként sokat kellett utaznia, így a család is folyamatosan költözött. Édesanyja modern tánctanár. A gimnáziumban mindenféle művészeti ág iránt érdeklődött, és elkezdett zenét írni, valamint hangszereken játszani. Később művészeti iskolába is jelentkezett San Franciscoban, de a fotózás iránt egy családi, japán utazás során kezdett érdeklődni. Ellőtt néhány képet, és ettől kezdve fejlesztette magát akkor is, ha élete egészen másfajta irányba terelte - pl. egy kibuc közösség része volt Izraelben jó pár hónapig, ahol ellátásért dolgozott.
Karrier:
1970-ben tért vissza Amerikába, és kezdett a Rolling Stone magazinnak dolgozni. Három év múlva főnöknek nevezték ki, és 1975-ben az a megtiszteltetés érte, hogy a Rolling Stones koncertkörútjáról tudosíthatott fényképein keresztül. 1980. december 8-án készítette John Lennon és Yoko Ono fotósorozatát, ami később címlapra is került. Egyedül az énekesről akart képet készíteni, mivel senki nem akarta Ono-t címlapra tenni, de a férfi ragaszkodott hozzá, hogy mindketten rajta legyenek. Annie ekkor a Double Fantasy albumuk borítóján lévő képet akarta újrafotózni, de mikor meglátta Lennont összekuporodni a hidegnek tűnő Ono mellett, úgy tűnt, hogy szinte csimpaszkodik a nőn. Készített pár Polaroid fotót, és ezeket látva Lennon reakciója az volt, hogy ennek címlapra kell kerülnie, mert pontosan tükrözi kapcsolatukat. Öt órával később megölték.
Az újságnál maradt egészen 1983-ig, ekkor azonban a Vanity Fair-nek kezdett dolgozni. Híres, 1991-es, Demi Moore-ral készített fotóját a Paramount Pictures Leslie Nielsennel kreálta újra, a színész meztelenül, terhesen látható a Csupasz pisztoly 33⅓ című film plakátján. Leibovitz beperelte a céget, de a pert a Paramount nyerte, a bíróság elutasította a fotós kérelmét, mondván, hogy a paródiáknak szinte egyáltalán nem kell jogdíjat vásárolniuk.
2006-ban jelent meg A Photographer’s Life 1990-2005, amely családi fotókat, szarajevói tájképeket, és természetesen sztárképeket tartalmaz közel 450 oldalon keresztül. A könyv alapján kiállítása is nyílt a Brooklyn Múzeumban, 2006. októberétől 2007. januárjáig. A többek között a gyerekeiről, a partneréről; Susan Sontagról, II. Erzsébet királynőről készült fotókiállítás körútra is indult 200 képpel, hét állomással.
2007-ben II. Erzsébet kérte fel, hogy a virginiai látogatásáról ő készítse el a hivatalos képeket. A BBC filmre vette Egy év a királynővel címmel, de a promóciós kisfilmet úgy vágták össze, hogy mást sugallt, mint ami történt. A film szerint Leibovitz azt tanácsolta a királynőnek, hogy legyen kevésbé sikkes a képek kedvéért, még a koronáját is eltávolította, a következő jelenetben pedig a királynő egy folyósón viharzik - mintha szabotálta volna a fotózást - a következő szöveggel: 'Nem változtatok semmin, elegem van ebből a fajta öltözködésből, köszönöm szépen.' Ezzel szemben Erzsébet a folyósóról pont a fotózás szobájába ment, ahol a következő képeket készítették. Az incidens a The Queengate Affair elnevezést kapta a médiától.
2007-ben a Walt Disney felkérte a Year of a Million Dreams nevű reklámkampány fotózására.
2008. április 25-én Miley Cyrus (Hanna Montana) topless pózolt neki egy Vanity Fair cikk erejéig. Az egyik képen félmeztelenül látható, elöl egy takaróval védve magát, de később, a képeket látva a 15 éves lány mentegetőzni kezdett, mondván; azt hitte, a képek művésziek lesznek, és a cikk sincs ínyére.
Magánélet:
1989-ben ismerkedett meg Susan Sontag írónővel. Bár nem éltek együtt, ablakaikból ráláttak egymás apartmanjára. Habár hivatalosan egyikük sem ismerte el soha kapcsolatuk intim voltát, Sontag 2004-es halála után (rák) Leibovitz 'A Photographer's Life: 1990-2005' című könyvével kapcsolatban említette meg: "with Susan, it was a love story."
3 gyermeke van: Sarah Cameron Leibovitz 2001. októberében született, ikrei, Susan és Samuelle pedig 2005. májusában béranyától.
Kapcsolódó modellek
Kapcsolódó kiadványok
Regisztrálj és jelentkezz be, hogy hozzászólhass!
szia én hogy lehetek modell elm tudod nekem mondani,,,?Elöre is köszönöm szépen
Válasz erre